Sz. Lukács Imre – Isten akaratából – megalkotta e könyvet, s így megállapíthatjuk, hogy nem csak jó újságíró, író, hanem megállja a helyét a versírásban, költészetben is. Erről tanúskodnak az ez év elején és az 1958-ban külföldön írt versei is. Költészetét titok övezte, soha nem beszélt róla. Először tavasszal jelentkezett versekkel. Öt éve tartó betegsége hatására szívet-lelket szorongató búcsúzó verseket írt, amiket átadott nekem megőrzés végett. Ezeket családja sem láthatta. Akkor még egyikünk sem tudta, hogy a kabátom belső zsebében titkon őrzött versekből színvonalas, tanulságos verseskönyv lesz. Istenünk ebben is segített – legtökéletesebb rendezőként -, hiszen az új versekkel egyidejűleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából előkerültek, megérkeztek a szerző 50 évvel korábban – 1958-ban – nyugaton írt versei, amiket az akkori hatalom begyűjtött. Az előkerült verseket a szerző és kedves családja sírva olvasták el. Megható pillanatokat éltem át én is, mint a család jóban-rosszban kitartó barátja. Így már nem volt nehéz az előkerült versekből egy csokorra valót kiválogatni és könyvformába rendezni. A könyv színvonalát növelik Kovács Krisztián csodálatos grafikái, amelyek harmonikusan kapcsolódnak a versekhez. Kortársamnak, barátomnak, Sz. Lukács Imrének köszönettel adózom, hogy bábáskodhattam e könyv összeállításánál, és hogy megismerhettük az ifjú- és időskori költészetét. Isten és a szerző között – a betegség kapcsán – pozitív kapcsolat jött létre és ez érződik verseinek megírásánál is. Csodálatos önvallomást ír le a „Zárszó” alatt a borító hátsó oldalán. Kevés embernek adatik meg Isten ezen ajándéka, mellyel a szenvedésünket csökkenti és erőt ad hitünk megvallásához. Tisztelt Olvasó! Jó egészséget kívánok Önnek! Örülök, hogy kézbe vette a könyvet, melynek elolvasása után –valószínű – Ön is keresni fogja Istenünkkel a kapcsolatot. Úgy legyen! Szeged, 2007. augusztus 4. v. Szilágyi Árpád József a Magyar Kultúra Lovagja