És akkor most az újraolvasásról, mert az újraírásból már elég. És különben is: nem akarom, hogy nagyon rossz kedvű vagy komor vagy akár csak túlságosan elmélázó legyél ennek a könyvnek a legvégén, ami az én kéziratomban a 137-dik, miközben az első borító az első oldal. Szóval lazíts inkább. Hasonlóképpen nem akarok előre (közben, utána) túlságosan sok részletet elárulni, de annyit azért tudnod kell, hogy a tlöniek szerint valójában egyetlen könyvet sem lehet újraolvasni, mert közben – előre vagy hátra, esetleg föl- vagy lefelé; a háromban ábrázolhatatlan negyedik vagy ki tudja, hányadik dimenzióban, de – eltelt némi idő, és te, aki egyelőre élsz és lélegzel, már nem leszel ugyanaz. Sőt, tulajdonképpen már most sem vagy az. Meg persze az idő sem. És mivel az időhőz hasonlóan a könyv sem holmi élettelen tárgy – de ha az lenne is – most már valami teljesen mást jelent. És mindig is mást jelentett, ha ez így értelmezhető egyáltalán.